Ha szakad az eső, ha orrodig nem látsz a ködben, ha alig van fagyppont fölott a hőmérséklet, indulj el kirándulni. Biztosan jobb lesz, mint bent fanyalogni a szobában. Mivel idén elég hosszú volt az ősz, az erdei fákon még elég sűrű a lomb és jónáhány őszi virág is nyílik még, látványosságban nincs hiány. Ezúttal is kicsit későn indultunk (persze, szokás szerint - mondanák a barátaink ). De most valamivel gyorsabban haladtunk mint általában, mert az eső miatt jóval kevesebb kedvünk volt megállni minden bogárnál.

Ha netalán megálltunk is, nem tartott sokat, mert perceken belül fázni kezdtünk. Így aztán a csúcscsoki sem bírta ki a csúcsig, sőt azt is menet közben majszoltuk el, mikor még a tető alatt visszafordultunk.  Ha szabad e képzavarral élni, akkor a nap fénypontja, mindenképpen a Nagyhideghegy körül ülő hihetetlenül sűrű és sötét köd volt, amiben a legközelebbi fák törzse is alig sejlett fel. Csak be kellett húnyni a szemünket és bármit oda lehetett képzelni: szellemeket, manókat, sárkányokat vagy Jancsit és Juliskát. Piroska biztosan ott volt, őt le is fényképeztük. Lépteinél meg-megkondult a harmatos harangvirág. 

A héten végre  közétették a hvg Goldenblog versenyének a teljes eredménylistáját. Meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a tücsök és bogár idés is hajszálpontosan ugyanazon a - tizenötödik - helyen végzett mint tavaly. Mivel nagy hívei vagyunk az újrafelhasználásnak, köszönetképpen álljon itt a tavalyi az ehhez kapcsolódó poszt:

"Legnagyobb meglepetésünkre a múlt héten a tücsök és bogár a hvg goldenblog szavazásán a 15 helyen végzett a fotóblogok kategóriájában. Nem számítottunk erre a sikerre, de azért jól esett. Tücsök örül és köszöni szépen mindenkinek aki rá szavazott. "

Most kiderült, hogy miért érdemes egész évben locsolgatni az erkélyen a muskátlikat. Idén többször is, ilyen gyönyörű kacsafarkú szenderek látogattak hozzánk. Képen is egészen lenyűgöző látvány, de nézni ahogyan kolibri módjára a levegőben repülve kinyújtja hatalmas pödörnyelvét és hihetetlen pontossággal röptében kiszívja a nektárt, az egészen elképesztő.

Van az úgy nyáron, hogy hetekig nem esik az eső és a hőségtől nem tud már hová lenni az ember. Aztán van az úgy, hogy az ember már nem bírja és felemenne a hegyre hűsölni egy kicsit. Na, mikor végre elindul az ember akkor szokott jönni a hidegfront, esővel és zimankóval.  Mi augusztusban mikor végre elszántuk magunkat, hogy kimegyünk a Szent Anna tóhoz, azonnal elkezdett szakadni az eső. Azért nem adtuk fel, volt nálunk esőkabát, hajrá. Mikor felértünk és megláttuk a vécésnénit sapkában, polárban és kabátban kezdtünk gyanút fogni. Mielőtt kiszálltunk volna előszedtük a télikabátokat, sapkákat, és ez kifejezetten bölcs dolognak bizonyult, mert a hőmérséklet nem sokkal volt fagypont fölött. Így aztán most van néhány csudajó augusztusi fényképünk nagykabátban és sapkában. De voltak nálunk elszántabbak is, egy kisgyerekes család semmitől sem zavartatva vidáman piknikezett a tó partján. A Szent Anna tó  egy egészen különleges természeti jelenség. A tó vize egy kialudt vulkáni kráterben gyűlt össze, folyó, patak vize nem táplálja, csak az esővízből nyer utánpótlást. A legenda szerint Bálványosvár gonosz ura, hogy dicsekedjék tesvérbátyja előtt, 12 szép falusi lányt fogatott be a hintójába, hogy húzzák. De mikor ostorral végigcsapott rajtuk, a legszebb lány Anna megátkozta, a föld megnyílt alattuk és elnyelte a gonosz várurat hintóstól. A szakadék helyén helyén egy tó lett, aminek a tetején ott úszott 12 hattyú. A 12 hattyú  visszavátozott leánnyá és hazament a faluba, egyedül Anna maradt a tó partján a haláláig. Mi is fogvacogva néztük a tavat, nem is annyira a gonosz várutól való félelem, hanem a inkább hideg miatt. A hideg ellen viszont a legjobb gyógyszer visszakapaszkodni a kráter peremére, mert attól egészen biztosan megizzad az ember. Mi azt terveztük, hogy ha már arra járunk, feltétlenül megnézzük a Mohos lápot, de mint utóbb kiderült a szigorúan véldett természetvédelmi területet csak vezetővel lehet látogatni. Szereztünk tehát egy nagyon kedves fiatal vezetőt a természetvédelmi felügyelettől és nekivágtunk. A Mohos a hegy első krátere volt, ami aztán eltömődött és a Szent Anna tóhoz hasonlóan egy tó keletkezett benne. Amikor jóval később a hegy újra kitört a Szent Anna tó kráterében, akkor hatalmas mennyiségű vulkáni hamu feltöltötte a Mohos tavát, több tíz méternyi mély tőzeges lápot hozva létre. Mostanra már alig néhány helyen látni szabad tófelületet, a legtöbb helyen ruganyos, a lépések és ugrások alatt vadul hullámzó tőzegréteg van. A különleges talaj miatt, viszont az elővilág is egészen sajátos. Rengeteg olyan növény található itt, ami még az utolsó jégkorszak után maradt hátra. A legnagyobb érdeklődésre a húsevő harmatfű tartott számot, aminek pici vöröses csápjaira ráragadnak a kisebb rovarok. Sajnos most mi nem láttunk egyetlen "falatozó" példányt sem. Helyi ritkaság még az áfonyához hasonló gyümölcsű mámorka is. Nem tanácsos, összetéveszteni őket, ugyanis a mámorka a nevéhez híven bódító, de ezen kívül erősen hashajtó hatású is. Nagyon szép a tőzegrozmaring is, a levele kisértetiesen hasonlít az igazi rozmaringhoz, csak kis fehér virágocskák nyílnak rajta. A legfőbb kedvenc persze a tömérdek áfonya volt, legelésztünk is rajtuk kedvünkre. De állítólag nem csak mi jártunk rá, hanem a medvék is rendszeresen bejárnak áfonyát enni a területre. A velünk jövő román hölgy rögtön meg is kérdezte az idegenvezető srácot, hogy ha medve jön akkor mit szoktak csinálni. "Hát az eddigi gyakorlat az volt, hogy mi mosolyogtunk, a turisták meg hanyatt-homlok elmenekültek."-mondta fülig érő szájjal.