Szent Anna tó

Van az úgy nyáron, hogy hetekig nem esik az eső és a hőségtől nem tud már hová lenni az ember. Aztán van az úgy, hogy az ember már nem bírja és felemenne a hegyre hűsölni egy kicsit. Na, mikor végre elindul az ember akkor szokott jönni a hidegfront, esővel és zimankóval.  Mi augusztusban mikor végre elszántuk magunkat, hogy kimegyünk a Szent Anna tóhoz, azonnal elkezdett szakadni az eső. Azért nem adtuk fel, volt nálunk esőkabát, hajrá. Mikor felértünk és megláttuk a vécésnénit sapkában, polárban és kabátban kezdtünk gyanút fogni. Mielőtt kiszálltunk volna előszedtük a télikabátokat, sapkákat, és ez kifejezetten bölcs dolognak bizonyult, mert a hőmérséklet nem sokkal volt fagypont fölött. Így aztán most van néhány csudajó augusztusi fényképünk nagykabátban és sapkában. De voltak nálunk elszántabbak is, egy kisgyerekes család semmitől sem zavartatva vidáman piknikezett a tó partján. A Szent Anna tó  egy egészen különleges természeti jelenség. A tó vize egy kialudt vulkáni kráterben gyűlt össze, folyó, patak vize nem táplálja, csak az esővízből nyer utánpótlást. A legenda szerint Bálványosvár gonosz ura, hogy dicsekedjék tesvérbátyja előtt, 12 szép falusi lányt fogatott be a hintójába, hogy húzzák. De mikor ostorral végigcsapott rajtuk, a legszebb lány Anna megátkozta, a föld megnyílt alattuk és elnyelte a gonosz várurat hintóstól. A szakadék helyén helyén egy tó lett, aminek a tetején ott úszott 12 hattyú. A 12 hattyú  visszavátozott leánnyá és hazament a faluba, egyedül Anna maradt a tó partján a haláláig. Mi is fogvacogva néztük a tavat, nem is annyira a gonosz várutól való félelem, hanem a inkább hideg miatt. A hideg ellen viszont a legjobb gyógyszer visszakapaszkodni a kráter peremére, mert attól egészen biztosan megizzad az ember. Mi azt terveztük, hogy ha már arra járunk, feltétlenül megnézzük a Mohos lápot, de mint utóbb kiderült a szigorúan véldett természetvédelmi területet csak vezetővel lehet látogatni. Szereztünk tehát egy nagyon kedves fiatal vezetőt a természetvédelmi felügyelettől és nekivágtunk. A Mohos a hegy első krátere volt, ami aztán eltömődött és a Szent Anna tóhoz hasonlóan egy tó keletkezett benne. Amikor jóval később a hegy újra kitört a Szent Anna tó kráterében, akkor hatalmas mennyiségű vulkáni hamu feltöltötte a Mohos tavát, több tíz méternyi mély tőzeges lápot hozva létre. Mostanra már alig néhány helyen látni szabad tófelületet, a legtöbb helyen ruganyos, a lépések és ugrások alatt vadul hullámzó tőzegréteg van. A különleges talaj miatt, viszont az elővilág is egészen sajátos. Rengeteg olyan növény található itt, ami még az utolsó jégkorszak után maradt hátra. A legnagyobb érdeklődésre a húsevő harmatfű tartott számot, aminek pici vöröses csápjaira ráragadnak a kisebb rovarok. Sajnos most mi nem láttunk egyetlen "falatozó" példányt sem. Helyi ritkaság még az áfonyához hasonló gyümölcsű mámorka is. Nem tanácsos, összetéveszteni őket, ugyanis a mámorka a nevéhez híven bódító, de ezen kívül erősen hashajtó hatású is. Nagyon szép a tőzegrozmaring is, a levele kisértetiesen hasonlít az igazi rozmaringhoz, csak kis fehér virágocskák nyílnak rajta. A legfőbb kedvenc persze a tömérdek áfonya volt, legelésztünk is rajtuk kedvünkre. De állítólag nem csak mi jártunk rá, hanem a medvék is rendszeresen bejárnak áfonyát enni a területre. A velünk jövő román hölgy rögtön meg is kérdezte az idegenvezető srácot, hogy ha medve jön akkor mit szoktak csinálni. "Hát az eddigi gyakorlat az volt, hogy mi mosolyogtunk, a turisták meg hanyatt-homlok elmenekültek."-mondta fülig érő szájjal.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.