Ha Eger illetve Recsk felől közelít az ember a Kékestető fele, akkor mielőtt nekiszaladna a komolyabb emelkedőnek szembetalálja magát a parádsasvári kastéllyal. A kastélyt érdemes meglátogatni legalább kivülről, kiváló állapotban van, jelenleg szálloda működik benne. Amit úgy is mondhatnánk, hogy visszanyerte eredeti funkcióját, merthogy állítólag már Károlyi Mihály gróf is kiadta egy részét szállodának. Ha a kastélylátogatást letudtuk, akkor meg lehet ismerkedni a helyi üvegiparral. Sajnos működő üveghuta már nincs a faluban, de üvegcsiszolással még többen is foglalkoznak a faluban, akár munka közben is meg lehet nézni a mestereket. Ha felkapaszkodtunk Mátraházához, eldönthetjük, hogy hogyan tovább. Felgyalogolhatunk a Kékestetőre, a sípálya mentén, de ha nagy a nyári hőség akkor, inkább az erdőt érdemes választani. Mivel mi az előző napot még Lillafüreden töltöttük, könnyen észrevettük a növényzeten a 300-400 méter szintkülönbséget. Míg a Bükk alacsonyabb területein még az árnyékosabb helyeken is ilyen gyönyörű szamócákat lehetett látni, addig a Kékesen a pár fokkal alacsonyabb hőmérséklet miatt, mindössze egyetlen érett darabot találtunk. A június elejei kánikula amúgy egyáltalán nem emlékeztetett a megelőző időszak viharaira, amik a bükkerdőt egy széles sávban letarolták. A tövestől kicsavart bükkfákon jól megfigyelhető, hogy milyen hatalmas gyökérzet kell ahhoz, hogy a 30-40 méter magas fát megtartsa. 

Előfordul néha, hogy számtalan terv van a hétvégére, de ezekből az idő rövidsége miatt igen kevés valósul meg. Mert mit tegyen az ember, ha mondjuk, kirándulni, templomokat nézni vagy esetleg Meseországban kalandozni egyaránt kedve van? Nos ez az utóbbi például könnyedén megoldható, ha az ember a lillafüredi Szent István cseppkőbarlangba látogat. Ott van például a barlang egyik legszebb cseppkőképződménye a Mátyás templom, a Meseország pedig a barlang egyik terme, ahol a cseppkő Jancsi és Juliskától a Mikulásig megannyi mesefigura megtalálható. Ebben a nyári majd negyvenfokos hőségben, a barlang hűvöse amúgy is kellemes felüdülést jelent. A barlang természetes bejárata egy függőleges kürtő, az  úgynevezett Kutya lyuk, amit a helybeliek szerint úgy  találtak meg, hogy egy szerencsétlenül beleesett kutya napokig vonított benne. Később a látogatók számára, a könnyebség kedvéért egy vízszintes bejáratot is nyitottak. Ekkor a Kutya-lyuk befalazását is fontolgatták, de ezt végül elvetették, mert akkor a télen a barlagban telelő denevérek nem tudtak volna berepülni a barlangba.Ha az ember nem érné be az István barlanggal, akkor megnézheti a pár száz méterre levő Anna-barlangot is, vagy a domb oldalában húzódó tanösvény mellett levő Szeleta barlangot is. Ez a barlang már az ősembereknek is kedvelt lakóhelye volt. Amennyiben nem érjük be a kiépített barlangokkal a Bükk jónéhány barlangjában van vezetett kalandosabb túra. Túrák után érdemes evezni egyet a hámori tavon, ilyenkor nyár elején egy csónakból közelről lehet megcsodálni a nemrég született kiskacsákat a tó vizén.

Néha határozottan szerencsés, ha az ember nem a tévé előtt tespedve nézi a focit. Mi például a dunaparti kivetitőn néztük a európa-bajnoki meccsek egy részét. Itt például a meccsek szünetében nem  kellett csipszet zabálni, az unalom elűzésére. Míg az edzők kiadták a taktikai utasítást, mi a cserebogarak párzását figyeltük. Jelentős számban rajzottak a környéken, többnyire több hím is küzdött egy-egy nőstény kegyeiért. Amikor aztán végre sikerült megtalálni a nagy Ő-t, akkor aztán akár az ember nyakán is párosodni kezdtek. A cserebogár lárva állapota 3-4 évig is eltart így aztán, csak 3-4 évente lehet a tömeges rajzásukra számítani. A hidegebb vidékeken ez inkább 4 év és hogy a sportos vonalhoz visszatérjünk apa barátai például még most is emlékeznek rá, hogy  Erdélyben a Hargita lábánál mindig a foci EB és a nyári olimpia évében volt rajzás. Szóval, ha már lejárt a meccs és megnyugodtak a szurkolók, akkor levezetésnek haza lehetett tekerni  a bicklivel. Ami elég halk ahhoz, hogy csak az állatok egy kis részét riassza el. De azt a sünit például egyáltalán nem, amelyik egy bokor alá húzódott be az utcai lámpa fénye elől. Nagyon barátságos volt, elmenekülni meg sem próbált, de még a tüskéit sem meresztgette különösebben. Olyan szívesen megsimogatnám - mondta Kamó, de aztán érthető okokból ellenált a kisértésnek.

Nemrég tettünk egy remek kis kirándulást a Börzsönyben a Sashegyen. Ahogy az erdőben baktattunk felfele egyszerűen nem lehetett nem észrevenni a rengeteg levegőben repülő sárgás-fekete hernyót. Tüzetesebben megvizsgálva jól látszott, hogy a hernyók egy vékony szálon csüngenek a fák ágain. A viselkedés okairól semmit nem tudtunk így aztán keresgélésre adtuk a fejünket és meg is találtuk a választ. A Magyar Madártani Egylet remek cikke szerint a hernyó védekezésként lógatja le magát a faágakról. A levélen jóízűen falatozó hernyó könnyű préda az arrajáró madárnak. Ezért aztán, ha a faág megmozdul, akkor a hernyó egy pókfonál-szerű szálon a levegőbe veti magát. A madarak közül nemigen van egy sem, amelyik annyira ügyesen repülne, hogy a levegőben himbálózó hernyót el tudná kapni, így aztán többé-kevésbé biztonságban vannak. (Bár állítólag a csilpcsalpfüzike még így is képes elcsípni őket.) A hernyóknak azonban a földre leesve sincs könnyű dolga. Ha nem bújnak el elég fürgén könnyen rájuk találhat a négypettyes hernyórabló vagy dögbogár, ami a többi dögbogárral ellentétben főleg hernyókkal táplálkozik. És mint látható, van olyan szerencsés hernyó amelyik túltette magát minden veszélyen és szépséges pillangóként szívogatja  a gyönyörű kék virágok nektárját.