Madáretetőt és odút véletlenül kezdtünk építeni. Ezt persze nem úgy kell érteni, hogy ruhásszekrénynek indult, csak aztán madáretető sikeredett belőle. Erdetileg ugyanis nem madárdalra vágytunk elsősorban, hanem magyar dalra, hiszen a Kobuci kertben mulattuk az időt a Kolompos, Gryllus, Kaláka, Zuboly és más kedvencek társaságában a Magyar dal napján. De délben a két fellépő közti csendet és sziesztát két fickó törte meg, akik jelentős mennyíségű deszka, szeg és szerszám birtokában madáretetőbarkácsolásra hívta a kolbászos buciktól elpilledt úri közönséget. Első ránézésre nem tűnt túl bonyolultnak a dolog, levágja az ember a deszkát, kifúrja a bejárati nyílást, utána  összeszegezi és kész is. Aztán a Madárdaloskerttől érkező szakik elmondásából kiderült, ahhoz hogy az odúnak meglegyen a megfelelő vonzereje, ennél sokkal körültekintőbben kell elkészíteni. A bejárati nyílás alatti tér elég nagy kell legyen ahhoz, hogy a fészek kényelmesen elférjen benne. A bejárati luk mérete sem esetleges a 32mm pont akkora, mint amekkorát a harkály szokott kopácsolni a fák kérgébe. Ez a méret éppen elég ahhoz, hogy a cinke méretű madarak beférjenek rajta, de a nagyobb testű ragadozókat megakadályozza a bejutásban. Jó, ha az odú teteje nyitható hiszen, mert az ősszel elnéptelenedő fészket lehetőleg ki kell dobni, hogy ne tudjanak a paraziták megtelepedni benne. Ha mindez megvan, akkor már csak a tavaszi fészekrakást kell várni, hogy hátha beleköltözik valami. A lányok még Mikulás előtt figyelmeztettek, hogy feltétlenül tegyük ki a madáretetőt, hiszen a madaraknak is kell valami ajándék karácsonyra. Így is lett. Nekik napraforgómag és szalonna volt  a karácsonyi ajándék, nekünk meg az, hogy a cinkék az ablakunkban csemegéztek nap mint nap a téli vakáció alatt. Néhány nap múlva az 5-6 széncinke mellé két szép feketerigó tojó is társult. Ezekről első ránézésre nem tudtuk megállapítani, hogy mik lehetnek, mert a feketerigó tojója neve ellenére nem fekete, hanem barna. De aztán a madárhatározó leleplezte a furmányt. Érdekes módon csak addig voltak a ház körül míg tartósan hó volt és hideg, mióta elolvadt január közepe óta nem láttuk őket egyáltalán. Úgy érezzük nagyon megérte barkácsolni, de ha valakinek nincs kedve hozzá a Madárdaloskertnél rengeteg mindent készen megtalál, nemrég láttam, hogy újabban bekamerázott madárodúkat is készítenek. Ez például nekünk is kezdte izgatni a fantáziánkat.

Múlt héten megint megkésett a reggeli indulás, mert miután az ablakon kinézve láttuk, hogy hatalmas hóharmat van kint, muszáj volt egy kisebb sétát tenni a Dunaparton. Leírhatatlanul szépek voltak a sokszor félcentis-centis hatalmas jégkristályok amik ráültek mindenre: a nádra, csipkebogyóra, a selyemkóró gubójára de még a pókhálókra is. Találtam egy fenyőrigót is, amelyik felettébb rosszallóan nézte a Duna áradása után maradt szemetet. Érdekes módon nem volt nagyon bizalmatlan, mikor közelebbről is le akartam fényképezni nem repült el csak arrébb sétált. Én meg utána. Így kergetőztünk egy darabig, de igazán közel sohasem engedett magához.  

A "Péter és a farkas" egyik első klasszikus zenei kedvence volt a lányoknak. Annyira a agyonhallgatták, hogy Alma két és fél évesen néhány taktus után azonnal felkiáltott mikor egy utcai jazz-zenész elkezdte játszani a főmotívumot: "Jé a Péter és a farkas". Nekünk egy angol nyelvű verzió volt meg először a Sting hangjával és a Claudio Abbado vezényletével. A Sting roppant kifejező narrációja még úgy is működőképes volt, hogy az elején nekünk kellett a szöveget fordítani, de a rövid és egyszerű szöveg miatt nyelvleckének is remek. Azóta több angol és német nyelvű felvételt hallottunk, de még mindig ez tetszik a legjobban. Magyar narrációval a Ferencsik János vezényletével jelent meg. Kevés olyan klasszikus zene van, ami éppen ilyen széles választékban elérhető. Van felvétel a világ összes nagyobb zenekarával és karmesterével, a narrátorok között pedig megtaláljuk a világhírű színészeket mint mondjuk John Gielgudot, pop és rockénekeseket  mint Sting vagy David Bowie, de még a politikusokat is.  2005-ben egy Jean-Pascal Beintus nevű francia zeneszerző írt egy újabb darabot ami bemutatja a történetet a farkas szemszögéből. A két darabot jótékonysági céllal felvették egy közös lemezre a szöveget pedig három narrátor mondta: Bill Clinton, Mihail Gorbacsov és Sophia Loren.  A Sesame Street is készített egy felvételt amelyikben egy kerettörténetbe ágyazva jelenik meg a zene és Elmo meg a többi ismert báb játsszák a szereplőket. (megtalálható Elmo's Musical Advetures: Peter and the Wolf címen).

Ízelítőnek pedig itt van egy rövid részlet egy kevésbé klasszikus verzióban:

Hogy a november végi esős napokat agyonüssük valahogyan, újból állatkerti műsor volt. Mint sokszor máskor is megint a mérgesházban kezdtünk a kígyóknál, békáknál, varánuszoknál. Nem tudom pontosan miért, de ők a kedvencek, na. Éppen ezért  álmomban sem gondoltam volna, hogy a zöld mamba és a viperák népszerűségét bármilyen más állat elhomályosíthatja. De a nap sztárja mégis másvalami lett. A makik házában fedeztük felfedeztünk egy gyönyörű tarka káméleont. Ellenállhatatlan látvány volt, tényleg nem tudtunk mellőle szabadulni. A leírás szerint a színváltoztatás mellett különlegessége, hogy a mellső lábán levő öt ujjból kettő illetve három össszenőtt így egészen kiválóan tud kapaszkodni a legvékonyabb ágakon is. Kivártuk türelmesen míg szépen meg is mutatta nekünk, hogy hogyan.  És, hogy ne csak a  lábaira bízza magát, mintegy biztonsági övként még a farkát is rácsavarja az ágakra.

Még a havazás előtti kellemes őszi időben tettünk néhány sétát a Dunaparton, akkor vettük észre a gyönyörűen feslő selyemkóró gubókat is. A selyemkóró Észak-Amerikából került be hozzánk és roppant gyorsasággal terjed. Valóban nálunk a Dunaparton is évről-évre egyre többet lehet találni, hiszen nagyon kedveli a homkos talajt. A képeken jól megfigyelhető, hogy milyen rengeteg mag van egyetlen gubóban és milyen könnyedén repülnek a szélben. Ilyen remek adottságokkal nem csoda, hogy hihetetlen gyorsasággal szaporodik. A mérgező selyemkóró a bűzpillefélék egyik fő tápláléka, amitől aztán a hernyók és a lepkék is mérgezőek lesznek. Ez remekül megvédi őket a ragadozóktól. Nemrég olvastuk a National Geographic-ben, hogy a selyemkóró elnevezés nem véletlen. A gubóban található selyemszerű szálakból régebben valóban készítettek kelmét, de a tartóssága nem vette fel a versenyt az igazi hernyóselyemmel.