"Ezek gyilkosok te marha! Megcsípnek aztán belehalsz!" - ordítja Larry Durrell a jövendőbeli író, mikor cigarettára gyújtás közben az ártatlannak tűnő gyufaskatulyából gyufa helyett néhány jól fejlett skorpió kerül elő. Ez persze a legjobb családban is előfordul és Durrellék igazán a legkiválóbb családok közé tartoznak. Az egészség az első alapon az esős Angliából a napfényes Korfura telepednek, nem sejtve micsoda kincsesbánya lesz a sziget az állatbarát 12 éves Gerrynek. Hogy minden flottul menjen a költözés körül, a helybéli Szpiro, a bajuszos őrangyal, pártfogásába veszi a családot. Gerry pedig elkezdi módszeresen feltérképezni a sziget (csoda)bogarait, beleértve Teót a professzort, a rózsabogaras embert és másokat. Mikor már majdnem minden a helyére kerül, megérkeznek vendégéségbe Larry avantgarde művész barátai és mint kiderül náluk nagyobb kavart már csak a háború tud okozni a család életében. Ez az a  film ami elé sokadjára is odatelepedünk a gyerekek mellé kacagni.  Amúgy  drámajátéknak sem rossz, a tavalyi sívakáción, azzal múlattuk az izomlázas délutánokat, hogy a gyerekek hosszú jeleneteket adtak elő a százszor látott filmből. Egyéb részletek a filmről itt találhatóak.

Ádám az utóbbi időben az egyetlen olyan bogár volt, amelyik teljesen önszántából költözött be hozzánk. Mivel mostanában kellemes volt az idő és viszonylag sokat szellőztettünk, Ádám berepült és kényelmesen befészkelte magát a függöny redői közé. Remekül érezte ott magát míg Alma az igazi vadász sasszemével és remegő orrcimpájával fel nem fedezte és be nem fogta egy befőttesüvegbe. Kamó a névvel járult hozzá az akció sikeréhez, illetve ő vállalta magára az elengedés népszerűtlen feladatát is. Mikor elengedtük akkor csodálkoztam, hogy bogár amit az első emeletről gyűjtöttünk be alig-alig akar repülni.

November elején próbáltuk kihasználni az őszi szünet utolsó napjait és tettünk egy rövid kitérőt Szilvásváradon a Szalajka völgybe. Azt gondoltuk szezonvége lesz már, de azért az iskolai szünet megtette a magáét, elég nagy forgalom volt. Az ősember barlanghoz vezető meredek emelkedő elég jól megrostálta a kirándulókat, de azért még fent is voltak bőven. De ha már felmentünk, leültünk a barlangban egy kicsit szusszanni. Nem kellett sokáig várni, míg megjelentek az első denevérek. Nem nagyon zavartatták magukat, két öblösebb sötét lyuk között jöttek-mentek viszonylag gyakran. Előkerült a fényképezőgép is, de igazából reménytelennek tűnt a vállalkozás. Először is ugye, a denevér leginkább a sötét helyeket szereti, ez már eleve nem kedvez a fotósnak, másodsorban igen gyorsan és cikázva repül, ami a teleobjektíves fényképezést nagyjából lehetetlenné teszi. Egy darabig kattogtattunk vaktában, aztán teljes tudományossággal rendszerbe szerveződtünk. Kiválasztottuk a legvilágosabb részét a barlang plafonjának, én hanyattdőlve arra szögeztem a gép objektívjét, a lányok pedig azonnal kiabálni kezdtek, ha a denevérek közül valamelyik az előre megbeszélt hely fele közeledett. És exponáltunk és exponáltunk és exponáltunk. Mivel a félhomályban a pici LCD kijelzőn nem nagyon tudtuk felmérni a sikert, újra exponáltunk. Itt van mellékelve a végredmény. Háááát, fényképnek pocsék, de mókának kiváló volt...
Amúgy nálunk jelesebb figuráknak is meggyűlt már a baja a denvérek filmezésével. David Attenborough mesélte egy róla szóló portréfilmben, hogy valami barlangban próbáltak denvéreket filmezni. A rendező utasítására Attenboroughnak fel kellett állnia és "valamit" mondania kellett egy nagy kupac guanó tetején, feje felett a százával keringő denevérek közt. Attenborough nem érezve magát teljesen komfortosan, rövid gondolkodás után úgy döntött, arról a tévhitről beszél miszerint a denevérek belekapnak az ember hajába, nekiütköznek a fejének és egyebek. Le is ment a kiselőadás, amiben kifejti, hogy a denevérek tájékozódása sajátos ultrahangra is érzékeny füleiknek köszönhetően sokkal pontosabb és jobb mint mondjuk az emberé, ezért hát kizárt, hogy ilyesmi megtörténjen. A rendező intett, hogy felvétel vége, az operatőr kikapcsolta a kamerát és abban a pillanatban egy (vélhetően süket) denevér teljes lendülettel arcon találta Attenborought. Ha eddig valaki irigyelte volna, ezentúl jól gondolja meg.

Vasárnap délután Szilvásváradról visszatérőben az M3-as autópálya mentén egerészölyvekre lettünk figyelmesek. Sajnos a leállósávban nem tudutnk megállni nézelődni és fényképezni, de a forgalom nem volt nagy, így a százas tempóban még elég jól meg lehetett figyelni a majd minden tizedik kerítésoszlopon gubbasztó gyönyörű madarakat Biztos az aratás utáni magokon jó nagyra hízott pockok és egerek csábíthatták őket oda ilyen szép számban, hiszen a Mátra alján végig legalább ötven példányt láttunk. Ezen az útszakaszon máskor is előfordultak elvétve, de ilyen tömegben még sohasem. Ritka  jól utaztunk, itt is egy, ott is egy, a lányok folyamatosan nézegettek jobbra-balra, jobbra-balra mint egy teniszmeccsen. Egyedül azon csodálkoztunk, hogy nem zavarja őket a száguldó autók zaja. 

Néhány héttel azután, hogy Dunakeszire költöztünk öt évvel ezelőtt, a város szélén találtunk egy élő kígyót. A színéből és a hátán végigfutó zegzugos sötét sávből ítélve valami viperaféle volt, nem mertünk nagyon közelmenni hozzá, és sajnos fényképezőgép nem volt nálunk, így maradtunk a szemrevételezésnél. Mivel a lányok még kicsik voltak és sokat sétáltunk a környéken, jónak láttam utánaérdeklődni, látott-e már a környéken valaki hasonlót vagy hallotak-e viperamarásról. Az orvosi rendelőben nem hallottak róla, mint megtudtam szérum sincs a városban egyáltalán. Pánikba nem estünk, de azért nyitva tartottuk a szemünket, ennek ellenére azóta egyetlen példányt sem sikerült találni.  Az első találkozás után kezdtem keresgélni az interneten és nemsokára kiderült, hogy valószínüleg a környéken szorványosan még előforduló rákosi viperát láttunk. A rákosi vipera fokozottan védett fajta, ami ma már csak Magyarországon és ott is csak néhány élóhelyen él. Leginkább a nedves, néha vízzel is elárasztott réteket szereti. A természetvédők szerint, élőhelyének visszaroszulása mellett, leginkább a hozzánk hasonló tudatlanok veszélyetetik, ugyanis mérges kígyónak nézik és elpusztítják őket. Pedig a rákosi vipera mérges kígyó ugyan, de mérge a legenyhébb az európai viperafélék közül, felnőtt ember számára marása mindössze darázscsípéshez fogható kellemetlenséggel jár. Példátlan módon, a rákosi viperát az emberi butaság mellett, még a politika is sújtotta. Az ötvenes években Rákosi Mátyás miatt egy időre átkeresztelték parlagi viperának, így ma két elnevezésen is ismert. A rákosi vipera megmentésére külön program indult, rengeteg információ olvasható a honlapjukon. Fotó: Pellinger Attila Forrás: Wikipedia